Szentmártonkáta
A község határát három, egymástól jól elkülöníthető részre oszthatjuk. Déli határában folyik a Felső-Tápió, melynek árteréből egy terjedelmes homoki terület emelkedik ki, míg a belterülettől északra, a Bíbicfészeki-ág mentén jó minőségű szántókat, valamint kiterjedt szikes legelőket találunk.
Északra található a Gyulai-erdő, melyet Vadvédelmi kerítéssel vett körül a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
Az előforduló fafajok a bükk és gyertyán. Az erdő melletti kis mesterséges tónál néhány nádasban fészkelő madárfajt is megfigyelhetünk (törpegémet, vízityúkot, nádirigót). Honos a Szagos müge.
A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részét képezi a vasúti megálló mögött kezdődő, széles homoki földúton elérhető Felső-Tápióvölgy, illetve a földútról a házak között dűlőutakon megközelíthető Gicei-hegy (a helyiek Szú-partnak is hívják) meredek homokbuckái.
A Tápió-vidék három nagy tájegység, a Duna–Tisza köze, a Tiszántúl és az Északi-középhegység találkozásánál fekszik, ami egy változatos, ritkaságokban gazdag élővilág kialakulását tette lehetővé. E sokszínűség védelmében jött létre 1998 júliusában a Tápió–Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet.
A két Tápió és a Hajta által felépített kistáj igen változatos vidék. Alapvetően síkság, jellegzetes alföldi táj, amelyen tavak, halastavak, tározók, mocsarak, vizenyős rétek váltogatják egymást, míg Farmosnál, Tápiógyörgyénél szikes puszták maradványait; Nagykáta és Egreskáta környékén löszpusztafoltokat; Tápiószecsőtől Nagykátáig homokpusztagyepeket találunk. A tápiósági Nagyréten és környékének rétjein tenyészik a fátyolos nőszirom. A Felső-Tápió-völgy jellemzői a vizes élőhelyek. A fokozottan védett Gicei-hegyen tömegesen nyílik a homoki vértő és a kései szegfű.