Hírek

Elérhetőségek

Éjszaka a könyvtárban

2017. május 6-án első alkalommal rendeztük meg az "Éjszaka a könyvtárban" programot, mely sok érdeklődőt vonzott.

Négy órától kézműves foglalkozáson vehettek részt az érdeklődő gyermekek, ahol űrrakétát és távcsövet készíthettek.
Ezalatt az előadó teremben plakátokon elhelyezett csillagászati és űrrepülési érdekességekről olvashattak a résztvevők. Egy kis totót is összeállítottunk számukra, hogy tesztelhessék mennyi információt tudtak megjegyezni az olvasottakból. Valamint vendégeink voltak csillagászati fantázianevekkel illetett süteményekre is.

Fél hétkor kezdődött Fodor Antal előadása a Naprendszerről. Az előadás végén meteorit darabokat is kézbe vehetett a közönség. Ezt távcsöves bemutató követette. Szerencsére, a felhős ég ellenére megfigyelhettük a Holdat és a Jupitert, s annak két holdját. Továbbá 9 óra körül egy tűzgömb is felvillant, melyet az egyik résztvevő teljes egészében láthatott.

Köszönjük a Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület közreműködését a sikeres program megvalósításában.