Szentmártonkáta
Tisztelt Lakosság!
Bihari József, ny.megyei múzeumigazgató, meghívásunkra megtisztelte jelenlétével a 2016. november 7-én megtartott Szentmártonkáta ANNO c. könyv bemutatóját. Ennek kapcsán elküldte a Szentmártonkátai Újság szerkesztőségébe a könyv recenzióját, melyet alábbiakban osztunk meg a tisztelt lakossággal:
Kele Sándorné – Kissné Pásztor Éva: Szentmártonkáta Anno Múlt és jelen találkozása
Szerkesztette: Kucza Péter
2016. november elején Dr. Gedai István ny. múzeumi főigazgató, a község szülötte mutatta be a Szentmártonkáta Anno című helytörténeti képeskönyvet. Nagykáta, Tápiószecső, Tápiógyörgye, Tápiószele után ez a Kucza Péter által megálmodott sorozat ezzel a könyvvel a Tápió mente helytörténetileg legfeldolgozottabb vidékévé vált. Ez az Anno sorozat szerkesztésével, értékes képeslapjaival, dokumentumaival, igényes nyomda technikai eljárásával kiemelkedik a vidéki helytörténeti kiadványok sorából. Itt mindjárt a bevezetőben köszönetet kell mondani a helyi önkormányzatok tagjainak, a községi, városi polgármestereknek anyagi áldozat vállalásukért, ezen nemes ügy mellé állásukért, a kiadás vállalásáért. Egy részről az eddig felgyülemlett helytörténeti anyagot mentik meg a jövő számára, másrészről inspirációt jelentenek a további munkához, helytörténetileg fontos anyagok megmentéséhez majd publikálásához.
A kötet bevezető tanulmányát, Szentmártonkáta rövid történetét Kissné Pásztor Éva írta rendkívüli jártassággal, hiteles dokumentumokkal, széleskörű kitekintéssel. Látszik heroikus munkája, időt, fáradtságot nem ismerő utánjárása. Hiteles minden állítása, amit a falu történetével kapcsolatosan leír. Összegzi mindazt a tudást, jártasságot, amit több évtizedes kutató munkája alapján végső konklúzióként le tud vonni, le tud írni.
1349-ben kelt oklevélben jelenik meg Zentmartunkata, amely a középkori Szent Márton és a honfoglaló Káta-nemzetség emlékét őrzi. A törökök uralma alatt, hódoltsági terület lévén a falu jobbágysága a két féle adózás terhét viselte. Adóztak a töröknek és a törökök által meg nem szállt országrészre menekült földesúrnak. A budai szandzsák adatai alapján kimutatja a falu lakóinak teljes kiszolgáltatottságát, a kivetett külön adók terheit.
A Rákóczi szabadságharc Keglevich Miklós birtokában, újabb megpróbáltatások elé állítja a falu lakóit. 1703-ban, 1705-ben az átvonuló csapatok elvitték a lovakat, nyergeket, fegyvereket, az összes állatot elhajtották. 1708-ban írott levelükben azt kérik, hogy a „ szegénységet” legalább a téli időben hagyják nyugton a faluban. A Rákóczi szabadságharc idején a fejedelem először 1704. április 22-én, majd 1710. február 3-tól 18-ig táborozott a településen. Rákóczi emberei majd Rabutin császári tábornok hadai nyomán sokat szenvedett a település. Az első népszámlálás adatai alapján a sok üldöztetés ellenére 1787-ben 245 házban 286 család lakott, a népesség száma 1568 fő volt. A lakosok vallási hovatartozása megoszlott. Tény, hogy a török hódoltság ideje alatt is prédikátort tartó református gyülekezet volt a településen. A szatmári békekötés után az ellenreformáció megerősödött és gróf Althán Frigyes váci püspök 1718 decemberében erőszakkal vette el templomukat, harangjukat és úrvacsorai edényeiket. A reformátusok szorgalmas, falujukhoz ragaszkodó, erkölcsös polgárok voltak, ezért 1728-ban hathatós védelmet kaptak gróf Keglevich Józseftől, aki mindent megtett, hogy ezt a közösséget megtartsa a birtokán. A következő évtizedekben a faluban lakó református Battha család nyújtott segítséget, anyagi támogatást az elárvult református közösségnek. II. József türelmi rendelete tette lehetővé egy torony nélküli imaház felépítését, amelyet 1785-ben vettek birtokukba. A katolikusok számára Migazzi bécsi-váci bíboros-érsek 1782 és 1785 között felépíttette a boldogkátai összeomlott templom anyagából az új katolikus templomot. Közben a települést sok természeti csapás érte, földrengés, komoly vihar, járványok, tűzvész, aminek következtében sokan Arad vármegyébe vándoroltak a jobb élet reményében.
1848 augusztusában Kossuth Lajos hívó szavára 30 önkéntes indult a haza védelmére, majd újabbak csatlakoztak hozzájuk, hogy vérük hullatásával tegyenek bizonyságot hazaszeretetükről. Kossuth Lajos a tápióbicskei ütközet után 1849. április 5-én,6-án a községben lévő Battha kúriában szállt meg és itt nyerte meg Battha Sámuelt a kormánymegbízotti feladat elvállalására. A Battha család községbeli élete, tevékenysége óriási adománya volt a falu lakónak, számtalan olyan kedvező intézkedést sikerült keresztül vinniük, ami a sokat szenvedett nép életerejét megsokszorozta. Tanítót foglalkoztattak, négy tantermes iskolát építettek, a két vallás közötti konszolidáció egyértelműen a falu gazdagodását szolgálta. Új házak épültek, közintézmények valósultak meg és óriási lendületet adott a Szolnok-Budapest-Keleti- pályaudvari vasút 1882-es megnyitása, - lehetővé téve, hogy a szentmártonkátai fiatalok naponta bejárjanak dolgozni a főváros sörgyáraiba, temetőibe dolgozni. A falu földbirtokosai a szomszéd falvak birtokosainak példájára megalakították azokat az egyesületeket, egyleteket, amelyek itt is határozottan a polgárosodást voltak hívatva szolgálni. Polgári Olvasókör, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Földmíves Ifjak Egylete, később a Levente, Kalot, Kalász szolgálta a falu szellemi, anyagi gazdagodását. A reformátusoknál megalakult a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület, a Leánykör, Asszonykör. Az 1867-es kiegyezés után megindult fejlődést, gazdagodást, a két vallási felekezet közötti konszolidációt, békés egymás mellett élést kettétörte az első világháború kitörése, amely hatalmas áldozatokat követelt Szentmártonkáta községtől. A Nagy Háborúban a haza védelmére 492-en vonultak be és 112-en haltak hősi halált. Emléküket a katolikus és református templom falán örökítették meg és a Polgári Olvasóköraz 1920-as évek elején elkészíttette a Nagy Háborúban részt vevők tablóját, jelezve a hősi halottak nevét.
Nagy érdeme a könyv szerkesztőjének, hogy a mai technika igénybe vételével sikerült a tabló fotóin szereplők fényképeit reprodukálni és ezáltal emléküket megörökíteni.
„ Ahogyan nagyszüleink látták – utcák, terek, épületek életképek ” címszó alatt egymás után sorakoznak azok a régi barnított, igényes nyomdatechnikai eljárással készült fotók, amelyeken a község templomai, iskolái, közintézményei, utcái, terei sorakoznak, bizonyítván a sok megpróbáltatáson átment község lakóinak életben maradását, generációk küzdelmes életét, a földesurak segítség nyújtását, kiemelve a Battha család elévülhetetlen érdemeit, emberséges közreműködését. A képek Kucza Péter gyűjtő munkáját dicsérik meg azokét a falusi emberekét, akik sublót fiókjaiban ezeket a régi képeket, dokumentumokat megőrizték és a könyvtárban, kiállítás keretében közzé tették. Azok a tablóképek, iskolai csoport felvételek, színjátszó csoport felvételek optimizmusa, derűje, vidámsága feledtetni tudja a múlt viharainak keserűségét, embertelenségét. Még egy olyan fotó is előkerült 1933-ból, ahol a nagykátai járás Levente főoktatókat örökítette meg a felvevő masina a sülyi tábori továbbképzésen.. A Battha kúria fogadó szobájának otthonossága, gondozott rendezettsége, annak bizonyossága, hogy Kossuth Lajos szerette az igényességet, kényelmet, otthonosságot. A földesúri lakok ápoltsága, rendezettsége, környezetének igényessége, a paraszti házak puritánsága, egyszerűsége akarva-akaratlanul a társadalmi különbségek szimbólumai. A csoport képek egyben viselettörténeti dokumentumként is jól leírhatók, nem beszélve a kender áztató asszonyok öltözékéről a Válykosban. Néprajzi illusztráció lehetne.. A katonai csoportképek, a sportolókról készült felvételek, színjátszói emlékek megörökítése meg egyenesen fotótörténeti kuriózumok, múzeumi műtárgyak lehetnek országos intézményekben.
A „Múlt és jelen találkozása” című átvezető rész Tamási Áron idézetével: „ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” az eddigi Anno sorozatok könyveitől eltérően, színes felvételekkel bizonyságot tesznek a mai korról, a mai ízlésről, technikai haladásról, építésztörténeti változásokról, a múlt hagyományainak megbecsüléséről, a mai szürke hétköznapokról és ünnepeinkről. Számomra a legkedvesebb az az emlékezés, ahogyan a falu Karai István fiatalon elhunyt polgármesterének emlékét őrzi fotókon és bronzba öntve. Egy szorgalmas, szerény, jó szándékú, a község fejlesztésén munkálkodó embert állít példaként a mai vezetés elé ez a fejezet.
„Szentmártonkáta irodalmi élete kezdetektől 1945-ig” címszó számba veszi azokat a tudósokat, papokat, irodalmárokat, tanárokat, akik itt születtek vagy munkálkodásuk ide kötődnek. Szép életrajzot szán Rudnay Gyula Corvin-koszorús, Corvin-láncos, Kossuth díjas, kiváló művész címmel kitüntetett festőművésznek, főiskolai tanárnak, aki közel tíz esztendőn át kötődött a faluhoz lánya révén, aki felesége volt a Szentmártonkátán szolgáló Halasy Miklós református tiszteletesnek és több alkotásának ihlete, elkészítése a faluhoz kötődik. A könyv egy rideg, kitüntetését komoly arccal viselő, morózus emberként örökíti meg Rudnay Gyulát, szemben a valósággal, aki egy kedves, megértő,közvetlen ember, művész- tanár ember volt. Barcsay Mester nagy szeretettel emlegette és vallotta Mesterének Rudnay Gyulát.
A könyv nyomdai kivitelével, tartalmas írásaival, szép képeslapjaival, fotóival büszkén sorolható a Tápió-vidéki Anno sorozatok közé. Szép koszorú Szent Márton sírjára a község névadójára emlékezve, a Tours-i Szent Márton jubileumi emlékév alkalmából.